Mongólia

Reggel 8-kor felkerekedtünk, hogy kaját vegyünk és hogy buszt keressünk, ami átvisz minket a határon. Egy kedves bácsi útbaigazított minket, így könnyen megtaláltuk. Olyan 9 óra volt és mi a 13:30-as buszra kaptunk jegyet, de volt egy nagy váróterem, amiben kicsit furcsa volt, hogy a buszokhoz vezető ajtók előtt fel volt sorakoztatva egy csomó csomag. Gondoltuk, hogy ilyen korán csak nem arra a buszra várnak azok a csomagok, de mint utóbb kiderült de, így mi is beállítottuk a bőröndöket, az akkorra már végeláthatatlan sorba. Teltek az órák, egyre többen lettek, fejenként minden mongol hozott magával kb 5 hatalmas vastag ragasztóval megerősített, fekete kukászacskóba pakolt cuccot. Arra még a mai napig nem sikerült rájönnünk, hogy miért ragasztózzák halomra, de még fület is csinálnak belőle. A folyamatnak tanújai is lehettünk, amikor a szembelévő széken egy nő meg egy lány egy csomó ócska kínai hátizsákot belerakott egy fekete zacskóba és keresztbe kasul beragasztotta. Közeledett az 1 óra és már mindenki a cuccai mellett sorakozott, így mi is odaálltunk. Megjött az első busz, merthogy több is indult, mert rengeteg ember és csomag volt. Megkezdődött a lökdösődés, tolakodás, cuccdobálás, halálfélelem meg minden ami kell. Végül sikerült feljutni egy buszra, utána kínai határnál leszállás-felszállás, amit a mongoloknál is megismételtünk és végre átjutottunk Mongóliába, ahol egyből a vonatállomáson raktak ki. Vettünk fel pénzt és vonatjegy után néztünk olyan délután 3 körül. A 21:30-kor Ulánbátorba induló vonatra kaptunk is jegyet. Letelepedtünk a sok mongollal a placcra a vasútállomáson és nekikezdtünk a jól megszokott várakozáshoz. Közben vettünk bócot, amit meglátva egy mongol fószer odajött, hogy jé bócot eszünk és milyen faszák vagyunk és majd menjünk át hozzá, mert Ulánbátorban lakik és csinál nekünk bócot és aludhatunk nála és mi 4-en mennyire nagyon jó barátok vagyunk és amúgy hol vagyunk a vonaton, mert majd ott is átjön beszélgetni. Kicsit félelmetes volt, hogy ennyire közvetlen. Természetesen megadta a számát is, hogy majd mindenképpen hívjuk fel. Megérkezett a vonat, kinyitották az ajtókat, felszálltunk, elhelyezkedtünk, megint 4 ágyas kabinok voltak és most egy helyre szólt a jegyünk, negyediknek pedig egy angolul beszélő mongol csatlakozott hozzánk, akivel sokat beszélgettünk meg hülyéskedtünk. Mivel este utaztunk így a vonatozás legnagyobb részét átaludtuk, de elalvás előtt még a vonatállomásos kedves barátunk meglátogatott, ahogy ígérte. Egy zacskót rejtegetve a háta mögött toppant be a kabinunkba, majd kivett belőle egy üveg vodkát, hogy ebből most bizony innunk kell, hiszen mi négyen nagyon jóbarátok vagyunk. Mi mondtuk a Dórival, hogy nem szeretjük, de szegény Balázs nem tudott mit tenni, így ivott vele egy kört és még elküldeni is sikerült, hogy fáradtak vagyunk és majd hívjuk, de persze nem fogjuk… 

Vonatozás

A mai napunk remekül kezdődött, felkeltünk hajnalba, hogy kiérjünk a vonathoz, ami 8-kor indul. Kiszenvedtük a csomagunkat a hostelből, el az aluljáróig, aztán a metróig és persze egész idő alatt csak egy mozgólépcső volt, úgyhogy szegény Balázs cipelte a cuccainkat le-föl a lépcsőkön. Utána át kellett menni nem tudom hány ellenőrző ponton meg jegykezelőn, de felszálltunk a vonatra, ami tömve volt fehér emberekkel. A csomag épp, hogy elfért a vonat szűk folyosóján, a helyünkön természetesen már 2 analfabéta európai csaj ült, aki nem bírta leolvasni a jegyéről, hogy az ő helye nem a 27-es hely, hanem a 16-os…úgyhogy ezzel kisebb tumultus alakult ki, mire kivergődtek mi meg be, mert nem túl sok hely volt.  Egy kabinban 4 ágy volt, 2 alul 2 meg felül. Dórival a miénk volt a 2 alsó, Balázs helye meg a mellettünk lévő kabinban volt, de nagy szerencsénkre mellénk pont mongol fiatalok kerültek és a mi kabinunkban is ők lettek volna a felső 2 helyen, de így el tudtuk cserélni velük, így egy kabinban voltunk mind a hárman és 4. ember nem is volt. Nagyon csodálkoztak, amikor mongolul szóltunk hozzájuk és sokszor át is jöttek beszélgetni, sokkal közvetlenebbek, mint a kínaiak. A vonatút amúgy nagyon jó volt, a hely kényelmes, rengeteget aludtunk és végre ki tudtuk pihenni magunkat. 12 óra utazás után megérkeztünk Erlianba, ahol kerestünk egy szállást, ami szintén nagyon kulturált, van fürdőkád és wifi is! Miután itt lecuccoltunk elindultunk kaja után nézni és az egyik boltban megpillantottuk a mongol barátainkat és megkérdeztük tőlük, hogy hol van itt kajálda. Mondták, hogy nem messze van egy mongol étterem és oda elmentünk mindahányan, úgyhogy a 6 új mongol pajtásunkkal vacsoráztunk és beszélgettünk. Közben Balázsnak az a remek ötlete támadt, hogy ad nekik pálinkát, amit még otthonról hozott. Mindegyik megkóstolta és utána szörnyülködve mondták, hogy hát ez nagyon erős, de azért még kóstolgatták. Utána mindenki leírta a nevét meg az e-mail címét, hogy majd Ulánbátorban újra találkozunk, mert ők ma este mennek tovább oda. Holnap valahogy átjutunk a határon és remélhetőleg délutánra találunk egy Ulánbátorig közlekedő vonatot.

Nagyfal-augusztus 6.

Az utolsó napunk Pekingben, mert holnap indulunk Erlian-ba reggel. Korán felkeltünk, hogy miénk legyen az egész nap, mert a Nagyfalhoz megyünk. Az odajutás kicsit körülményes volt, mert pontosan nem tudtuk, hogy hogy is kell, de némi telefonálgatás után sikerült megtudni és 3-4 óra alatt oda is értünk. Ami várt minket: meredek lépcsők, szép táj, 40 fok, tűző nap és ordibáló kínai árusok, akik olyan izgalomba jöttek amikor megláttak, hogy azt se tudták a pandás sapkát vagy a Maos képet kínálják e jobban. Végül persze nem vettünk semmit, de még 30 méter távolságból is teljes izgalomban voltak. Végül sikerült jegyet venni és bejutni, ahol azonnal le kellett fényképezkednünk egy kisebb kínai csoporttal. Utána mi a nem annyira populáris részét választottuk a falnak, ahol jó darabig csak magunk voltunk, ami azért kicsit furcsa volt, hogy sehol egy kínai, de lefele azért belebotlottunk egy kisiskolás csoportba. Hazafele is buszoztunk egy keveset, ami tömve volt, de megszólított egy angolul remekül beszélő lány, akinek mint kiderült mongol felmenői vannak és vele beszélgettünk a végállomásig. A szállás fele még beugrottunk a Gyöngy piacra venni pár dolgot utána meg az ízek utcájába, ahol Balázsék kígyót ettek, ami olyan mint a csirke.

Augusztus 5.

Ma direkt korán reggel felkeltünk, hogy miénk legyen az egész nap. Elmentünk reggelizni a szokásos helyre, ahol most is egy tündér volt a szakács és finomat főzött nekünk. A betervezett program az az Illatos hegy megtekintése volt, ami elég messze van a belvárostól így sokat kellett metrózni meg buszozni is, a buszokkal az elején kicsit gondban is voltunk, de aztán sikerült odatalálni. Amúgy hozzá kell tenni, hogy a közlekedés rettentő olcsó egy metrójegy 2 yuan a buszjegy meg általában 1 yuan, ami olyan 38 Ft, és ezért még nyújtanak is valamit, nem úgy mint a BKV több száz forintért. Na de a lényeg, megérkeztünk legalább 40 fok és pára, felmásztunk egy bazimagas hegyre, szakadt rólunk a víz, de a kilátás nagyon szép volt, a hegy lábánál megnéztük a Yade templomot, ami tényleg elképesztő szép volt, meg két kisebb tavat is. Ja és a bogarak nagyon hárdkórok: nagyok, húsosak, rondák és idegesítő hangot adnak. Utána elindultunk visszafele, mert este 8-kor találkánk volt a pekingi lánnyal, aki elvitt minket a kínai pizza hutba és ittunk egy shaket és a kínai leckékből szintén jól ismert módón a számláért meg kellett verekedni, de egy jól képzett kínaival szemben természetesen alul maradtunk, így ő fizetett mindent, pedig mi akartuk meghívni valamire, mert nagyon sok mindenben segített nekünk.

Augusztus 4.

Reggel visszatértünk a kedvenc kínai muszlim kajáldánkhoz, ahol a 2 kis kínai örömmel fogadott minket és reggelire ettünk egy finom levest sok-sok tésztával. Balázs álma is beteljesült a mai nap alkalmával a Mennyek templomával, eddig mindennap elmondta, hogy ő oda mennyire el akar menni. Így hát eleget tettünk az álminak, egy hatalmas parkban van az egész és nagyon szép és fárasztó is. Ami persze a legcsábítóbb volt az egészben az az, hogy nagyon közel van hozzá a híres Gyöngy piac. Miután Balázs kiélte magát, el is mentünk a piacra és valóra vált a sok mese és az álom, itt tényleg minden nagyon olcsó és „márkás”, mindegyik árus szólongat, hogy az ő cuccát vedd meg, mert az jó, mindezt olyan angollal, hogy még, de legalább beszélnek egy minimálisan angolul. Épp a cipőket nézegettük, amikor mellénk jött még egy nagyobb külföldi csapat, akik beszéltek kínaiul és a 3 eladó lányt teljesen kikészítették, végül pedig tanítottak nekik egy új angol elköszönést, méghozzá azt, hogy: bye bye bitches! Az eladók kicsit kétkedve fogadták a dolgot és megkérdezték, hogy mit is jelent pontosan, mire azt a választ kapták, hogy csak annyit, mint kínaiul a zaijian vagyis a viszlát. Ezzel meg is nyugodtak és a mi távozásunkkor boldogan kiabálták nekünk, hogy bye bye bitches! Ezekkel a remekjófej külföldiekkel még később is összefutottunk és szóba is elegyedtünk és kiderült, hogy a fő mókamester Horvátországból való és tudja mi az, hogy Budapest, sőt volt is ott. A végére szinte már meg is kedveltük őket, csak a piac 7-kor bezárt és távoznunk kellett… Persze elég sok szatyorral távoztunk. Utána elmentünk a kínai leckékben oly sokat emlegetett Wangfujingbe, Peking híres sétálóutcájába, ahol elég sok érdekes dolgot láttunk…Kezdve az ínyenc falatokkal, mint az élő skorpió hurkapálcára tűzve, tengericsillag, csikóhal, meg valami ronda nagy bogár. Rengeteg drága bolt is volt, ami annyira már nem érdekelt minket a piac után. Természetesen minden tele volt emberekkel, főleg kínaiakkal. A bóvli árusok sem hiányozhattak, minden jóságot árultak, amiket inkább majd képekkel illusztrálok, ha találok megfelelő gyorsaságú internetet, mert ezeket látni kell. Vacsorára megint visszatértünk a kedven barátainkhoz, akik megint kedvesen fogadtak bennünket.

Az első nap Pekingben annyira nem jött be, gondolom az utazás meg a fáradtság miatt, de napról-napra jobb és most már nagyon tetszik és szeretnék még visszajönni ide egyszer, ja és már a kínaiak átható szagát sem érzem, remélem nem azért, mert már én is átvettem.

Augusztus 3.

Ma végre már nem voltunk halálosan fáradtak, ezért egész nap mászkáltunk. Először is elmentünk és vettünk ki pénzt a bankból. Utána megnéztük a Tiananmen teret, ahol sajnos a Mao mauzóleum már be volt zárva. Majd a Tiltott város mellett beültünk egy étterembe, Dórival gyümölcssalátát kértünk, amibe biztos, ami biztos raktak paradicsomot meg kígyóuborkát, de azért nem volt rossz. Benéztünk Zhongshan parkba, ami nagyon szép volt, utána meg Kínai Nemzeti Múzeumba, ahol sok érdekes dolgot láttunk. 5 körül visszajöttünk a szállásra, mert Matyi (mongol tanárunk) is megérkezett Pekingbe és együtt elmentünk mászkálni és elvitt minket egy tök jó muszlim kínai étterembe, ahol halálosan jól laktunk és a kaja is nagyon jó volt.

Kijev, Peking

Épp a pekingi szállásunkon vagyunk és mind a hárman blogot írunk a remek eseményekről. Na de kezdjük a kijevi reptérről, ahol is a 21 óra várakozás alatt volt részünk túlsúlyos amerikai csoporttal, zsidószertartással és a végén egy kínai csoporttal. A tranzitba érkezve sok kanapé és alvó emberek vártak, de utána elment az amcsi csoport és elfoglaltuk a helyüket, egy asztal köré toltunk 3 kanapét és szépen belaktuk az egészet. Éjfél körül a Tel-Avivba tartó járat utasai egy zenés táncos mulatságot mutattak be nekünk, hogy ne unatkozzunk annyira. Dóri le is videózta őket, mire egy kedves ukrán fiatalember közölte, hogy no photo… Végre kiürült a tranzit, csak pár ember lézengett rajtunk kívül, már-már egész otthonossá vált, amikor is lekapcsolták az összes villanyt, jelezvén hogy aludni kéne,így mindenki az értékeit ölelve lefeküdt a kis kanapéján és szenvedett reggelig. A délelőtt egész jól telt mindaddig amíg meg nem érkezett egy kisebb kínai csoport és ráültek mindenünkre, majd miután kényelembe helyezték magukat a cuccainkon nekikezdtek a gusztusos, csámcsogós almaevésnek. Mint azt sejtettük ők voltak a pekingi gépen az útitársaink, ahol folytatták a számunkra annyira nem megszokott viselkedést (böfögés, krákogás, köpködés). Mi egész jól viseltük az utat, a vámnál is simán átengedtek, a csomagok is épségben megérkeztek. Kicsekkoltunk és busz után néztünk, ami bevisz Peking belvárosába. Itteni idő szerint reggel 6 körül volt, így minden ki volt halva. Az első busz 7:35-re volt kiírva, gondoltuk még van időnk. Én 7 körül kinéztem hátha lehet már jegyet venni, de nem csak hogy lehetett már, de a buszmegállót elkordonozták és a sok kínai már ott állt sorban. Gyorsan bementem a váróba és szóltam a többieknek, hogy bajok vannak. Ők beálltak a sorba a csomagokkal én meg minden kínai tudásomat összeszedve és a kínai tankönyv leckéire építve elmentem jegyet venni, tökéletesen elmondtam a faszikának,hogy szeretnék 3 jegyet, mire megkérdezi, hogy „Pardon?”. Na mondom fasza, akkor megpróbálom angolul és úgy már adta is…mondom köszi az önbizalmat. Az első buszra már nem engedett fel minket a kordonos néni, ezért várnunk kellett kb. fél órát. Felszenvedtük a csomagokat, elmondtuk , hogy hova akarunk menni és beültünk a busz leghátuljába és utána jöhetett a több, mint egy órás bámészkodás. Egyszer csak hátraszólt a megállóbemondós faszi, hogy akkor a laowaiok (külföldiek) megérkeztek és kiraktak minket egy út közepén kb 60 kilónyi csomaggal. Jöhetett a szálláskeresés hulla fáradtan, mert nem sokat aludtunk. Odamentünk egy csomó kínaihoz kérdezősködni, de a legtöbb meg sem állt vagy megállt mosolygott és utána ment el egy szó nélkül, de végül találtunk egy bácsit, aki útbaigazított minket. Természetesen a keresgélés közben mindenki minket bámult és rajtunk nevetgélt. Amikor megálltunk egy hely előtt, akkor odabotorkált egy esernyős néni, elkezdett valamit üvöltözni nekünk és verte a csomagomat az esernyőjével, úgyhogy jobbnak láttuk arrébb állni, ja és közben ott álltak szembe velünk a rendőrök és kuncogtak rajtunk.

Csomó helyről elküldtek, hogy oda csak kínaiak mehetnek és a végén már annyira fáradtak voltunk és untuk, hogy végül visszatértünk a legelsők egyikéhez, ahol most is vagyunk. Ez egész kultúrált, van egy 2 személyesnek feltűntetett ágy, amin kb 5-en is el lehetne férni, meg egy egyszemélyes, ahol meg legalább még két ember elférne. Lecuccoltunk, letusoltunk és találkoztunk egy Belső-Mongol lánnyal, aki segített nekünk jegyet keresgélni a vonatra, amivel majd Ulánbátorba megyünk. Ehhez azonban meg kellett tapasztalnunk a pekingi metrózás örömeit: befele átvilágítják a táskákat, iszonyatos tömeg, tolakodás és tömény kínai szag, amit a frankfurti leveséhez tudnék hasonlítani. Végül megtaláltuk és fel is ismertük a lányt, aki nagyon sokat segített nekünk,de olyan fáradtak voltunk, hogy képtelenek voltunk bármit is dönteni, így visszajöttünk a szállásra aludni pár órát. Miután felkeltünk elmentünk sétálgatni, beültünk egy helyre, ahol ittunk egy kínai sört és volt wifi is, valamint 2 holland turista egyfeszt az 500 eurós sátrukat akarta ránk tukmálni. Hazafele az éjjelnappaliban vettünk Wahaha márkájú vizet és azt szürcsölgetve néztük a szálláson a tv-t a remek kínai műsorokkal. Holnap már szeretnénk valami normálisat is látni a városból, reméljük összejön.