Mongólia

Reggel 8-kor felkerekedtünk, hogy kaját vegyünk és hogy buszt keressünk, ami átvisz minket a határon. Egy kedves bácsi útbaigazított minket, így könnyen megtaláltuk. Olyan 9 óra volt és mi a 13:30-as buszra kaptunk jegyet, de volt egy nagy váróterem, amiben kicsit furcsa volt, hogy a buszokhoz vezető ajtók előtt fel volt sorakoztatva egy csomó csomag. Gondoltuk, hogy ilyen korán csak nem arra a buszra várnak azok a csomagok, de mint utóbb kiderült de, így mi is beállítottuk a bőröndöket, az akkorra már végeláthatatlan sorba. Teltek az órák, egyre többen lettek, fejenként minden mongol hozott magával kb 5 hatalmas vastag ragasztóval megerősített, fekete kukászacskóba pakolt cuccot. Arra még a mai napig nem sikerült rájönnünk, hogy miért ragasztózzák halomra, de még fület is csinálnak belőle. A folyamatnak tanújai is lehettünk, amikor a szembelévő széken egy nő meg egy lány egy csomó ócska kínai hátizsákot belerakott egy fekete zacskóba és keresztbe kasul beragasztotta. Közeledett az 1 óra és már mindenki a cuccai mellett sorakozott, így mi is odaálltunk. Megjött az első busz, merthogy több is indult, mert rengeteg ember és csomag volt. Megkezdődött a lökdösődés, tolakodás, cuccdobálás, halálfélelem meg minden ami kell. Végül sikerült feljutni egy buszra, utána kínai határnál leszállás-felszállás, amit a mongoloknál is megismételtünk és végre átjutottunk Mongóliába, ahol egyből a vonatállomáson raktak ki. Vettünk fel pénzt és vonatjegy után néztünk olyan délután 3 körül. A 21:30-kor Ulánbátorba induló vonatra kaptunk is jegyet. Letelepedtünk a sok mongollal a placcra a vasútállomáson és nekikezdtünk a jól megszokott várakozáshoz. Közben vettünk bócot, amit meglátva egy mongol fószer odajött, hogy jé bócot eszünk és milyen faszák vagyunk és majd menjünk át hozzá, mert Ulánbátorban lakik és csinál nekünk bócot és aludhatunk nála és mi 4-en mennyire nagyon jó barátok vagyunk és amúgy hol vagyunk a vonaton, mert majd ott is átjön beszélgetni. Kicsit félelmetes volt, hogy ennyire közvetlen. Természetesen megadta a számát is, hogy majd mindenképpen hívjuk fel. Megérkezett a vonat, kinyitották az ajtókat, felszálltunk, elhelyezkedtünk, megint 4 ágyas kabinok voltak és most egy helyre szólt a jegyünk, negyediknek pedig egy angolul beszélő mongol csatlakozott hozzánk, akivel sokat beszélgettünk meg hülyéskedtünk. Mivel este utaztunk így a vonatozás legnagyobb részét átaludtuk, de elalvás előtt még a vonatállomásos kedves barátunk meglátogatott, ahogy ígérte. Egy zacskót rejtegetve a háta mögött toppant be a kabinunkba, majd kivett belőle egy üveg vodkát, hogy ebből most bizony innunk kell, hiszen mi négyen nagyon jóbarátok vagyunk. Mi mondtuk a Dórival, hogy nem szeretjük, de szegény Balázs nem tudott mit tenni, így ivott vele egy kört és még elküldeni is sikerült, hogy fáradtak vagyunk és majd hívjuk, de persze nem fogjuk…